2022. dec 13.

A hétköznapok hőseként tündököl a lágy hibdrid Suzuki S-Cross

írta: 21századiautósvilág
A hétköznapok hőseként tündököl a lágy hibdrid Suzuki S-Cross

suzukisxscrossmhev2022mutyur.jpg

2021-es év végi bemutatása után a Suzuki S-CROSS villámgyorsan a magyar utak szerves részévé vált. Úgyhogy nagyon kíváncsiak voltunk arra, miért ilyen népszerű az Esztergomban készülő szabadidő-autó, miközben a piaci körülmények nem épp ideálisak. Lágy hibrid  hajtáslánccal, automata váltóval és összkerékhajtással tettük próbára a hazai kedvencet.

suzukisxscrossmhev2022f.jpgAz S-CROSS-nak „szerencséje” is van. Például, hogy kompakt szabadidő-autó, vagyis gyakorlatilag a legnépszerűbb szegmensben méreti meg magát. Aztán az sem hátrány neki, hogy Suzuki: Magyarországon a japán márka még mindig – sokak szemében - külön kategória, típusaik megbízhatóságát pedig senki nem kérdőjelezi meg, egyfajta magyar legenda. Nem utolsósorban, s ez már nem kifejezetten fortuna kérdése, a tudása is megvan az autónak, amint az hamarosan kiderül.
suzukisxscrossmhev2022a.jpgDe mindenekelőtt muszáj megjegyeznem, hogy az S-CROSS jól néz ki. Nem volt ez mindig így, míg az első két nemzedék megjelenésével nem volt semmi gond, addig a közvetlen előd, vagyis a „faceliftes” második generáció hatalmas, azonban olcsó hatású, krómozott hűtőmaszkkal büszkélkedhetett. Nyilván ízlések és pofonok különbözőek, de az tuti, hogy az S-CROSS dizájnja jó irányba fejlődött. Az új modell határozottan erőteljes, magabiztos karakter, anélkül, hogy túlzásba vinné az agresszivitást. A hűtőmaszkja - a kor divatjának megfelelően – most is jókora, ám a formatervezők ezúttal ízlésesen, visszafogottan alkalmazták a krómot, az emblémát is magába foglaló dupla keresztlécen túl csupán az oldalablakok aljára és a hátsó lámpák közé jutott belőle. A tiszta rajzú, automata távolsági fényszóróval is rendelkező LED-es fényszórók jó látási körülményeket biztosítanak éjszaka is, a hatalmas – 17 colos - kerekek, a fekete és selyemfényű védőelemek láttán pedig simán elhisszük, hogy az Allgrip feliratos, azaz összkerekes Suzuki árkon-bokron átmegy.
suzukisxscrossmhev2022sz.jpg4300 milliméteres hossza, 1785 milliméteres szélessége és 2600 milliméteres tengelytávja családi használatra is alkalmassá teszi az S-CROSS-t, nagy hasmagasságának hála a forgalmat és a környezetet is jól átlátni belőle. Igaz, a méretei mit sem változtak a felmenőjéhez képest, tehát ez a régi S-CROSS-ban is így volt, ráadásul a berendezését is tőle örökölte. A helykínálat elöl-hátul rendben van, s amellett, hogy a fűthető első ülések kényelmesek, az S-CROSS még azt az úri huncutságot is megengedi magának, illetve nekünk, hogy a hátsó üléstámlák szöge két fokozatban állítható. Ezzel az alapra 430 literes csomagtér mérete is befolyásolható már, nyilván jelentősebb bővítést eredményez a támlák előre döntése. A bal „egyben” mindenki, magas és kevésbé magas vezető is könnyedén megtalálhatja az ideális pozíciót, még akkor is, ha mindez manuálisan történik.
suzukisxscrossmhev2022zs02.jpgEgyébként - ehhez a művelethez hasonlóan – teljesen magától értetődő az S-CROSS fedélzeti egységeinek a kezelése: a kerek műszerek világosan leolvashatók, a kétzónás klímának megmaradt a hagyományos nyomógombos vezérlőpanelje, a multifunkciós kormányról egyszerűen kapcsolható a távolságtartós tempomat, a sávtartó, a telefon vagy a rádió. Minden másra ott a középkonzol tetején „ülő” érintőképernyő, illetve a műszerfal központi kijelzője is számtalan információval bombáz minket. Előbbi grafikája hasonló az okostelefonjainkéhoz, így kifejezetten könnyű előhívni a különböző menüpontokat és funkciókat.
suzukisxscrossmhev2022u.jpgTovábbá az infotainment rendszerhez is kapcsolódik némiképp az újdonságnak számító, a telefonunkra letölthető Suzuki Connect alkalmazás, melynek segítségével kommunikálhatunk az autóval, és olyan funkciókat ajánl, mint például az „Állapotra vonatkozó értesítések”.
suzukisxscrossmhev2022q.jpgA Suzuki Connect installálásához rá kell adni a gyújtást, úgyhogy a gomb megnyomásával – és a fékpedál egyidejű lenyomásával - akár el is indíthatom a lágy hibrid  hajtásláncot, mely egy 129 lóerős 1.4 literes turbómotorból, egy 48 voltos kisegítő hibrid rendszerből és egy kézzel is kapcsolható, hatfokozatú automata váltóból áll össze. Az 1373 cm3-es Boosterjet egység kifejezetten csendesen indul, és tulajdonképpen majdnem végig úgy is dolgozik, egyedül magas fordulaton hallani a kicsit nyers négyhengeres orgánumát. Mivel azonban már 2000-es fordulatszámon leadja a 235 Nm-es maximális nyomatékát, valamint autópályán 130 km/h-s tempónál is 3000 alatt „áll” a fordulatszámmérő mutatója, nem igazán jellemző ez a szituáció. Az én vezetési stílusom mellett legalábbis. Ha valaki meg állandón gyötri, pörgeti, az biztos élvezi…
suzukisxscrossmhev2022m.jpgEzért nem is hiányoltam a „külön” villanymotor némasáságát, noha a csendes lágy hibrid  rendszer nem képes a benzines aggregát nélkül haladni. Vagyis ez így nem igaz! Az ISG, azaz integrált indítógenerátor  10 km/h-s sebesség alatt leállítja azt, majd szükség esetén finoman újraindítja. Ha pedig éppen arra van szükség, akkor az anyósülés alá rejtett apró lítium-ion akkuban, a fékezés során összegyűjtött energiával megtámogatja a turbós benzines erőforrást. Nem véletlen, hogy a S-CROSS dinamikája kielégítő, a turbó és a villanyrásegítés remekül megfér egymással. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy az automata váltó működésébe sem nyúltam bele sosem, kivétel, amikor kipróbáltam a volán mögötti fülek működését. De nem jelentettek extra élvezetet. A futómű hangolása szintén jó kompromisszum a magyar utakra. Nem mondom, hogy nem érezni az úthibákat benne, ám a kanyarokat is magabiztosan veszi, a magas építése ellenére is. Persze abban sem vagyok biztos, hogy létezik olyan autó, mely képes kisimítani a magyar utakat.
suzukisxscrossmhev2022i.jpgAz autó ára és a teljes teszt itt olvasható,

Szólj hozzá