Peugeot 308 2021 - Elektromos opciók
A 2021-es év eddigi (egyik) legizgalmasabb alsó-középkategóriás újdonsága a harmadik generációs Peugeot 308, melynek őse elsőként használta a francia márka ultramodern, moduláris EMP2 padlólemezét, illetve a iCockpit koncepciót. A friss modell most viszont még tovább megy, legfontosabb újdonsága ugyanis, hogy a benzin- és dízelmotorokon kívül hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtáslánccal – pontosabban hajtásláncokkal – is kapható lesz.
A kompakt ferdehátú modell bevezetésekor kétféle PHEV rendszert kínál majd: az egyik a közép- és felső-középkategóriás modellekből ismert, 225 lóerős konfiguráció, a másik pedig egy költséghatékonyabb, 180 lóerőre hangolt variáns.Mindkettő ugyanazt a 110 lóerős villanymotort, ugyanazt a 12,4 kWh kapacitású akkumulátort, és ugyanazt a nyolcfokozatú automata sebességváltót alkalmazza; különbség csupán az (egyébként szintén azonos) 1,6 literes turbómotor teljesítményében (150 vagy 180 LE) mutatkozik. Ám az érdekességeknek ezzel még nincs vége, mivel Jérôme Micheron, a Peugeot termékekért felelős alelnöke egy interjúban elárulta, hogy a vállalatnak további elektromos tervei vannak a 308-assal: „Már beütemeztük egy mild hibrid változat bevezetését, és tervbe vettünk egy tisztán elektromos modellvariánst is.”
A tisztán elektromos üzemű 308 a hírek szerint első körben a kisebb, 50 kWh kapacitású akkumulátort kapná meg, ami az előzetes számítások szerint a 136 lóerős motorral társítva 375 kilométeres hatótávolságot jelenthet. További részletek itt és itt olvashatók az új Peugeot 308-ról.