Lassan két hét eltelt a Hyundai IONIQ 5-tel való „személyes” találkozó óta, de még most sem igazán tudom, hogy mit gondoljak róla. Nem mintha nem teljesítené maradéktalanul a villanyautós küldetését, szó nincs ilyenről. Sőt, az első rövid magyarországi menetpróba alapján igazán kedvezőek a benyomásaink, viszont a megjelenése... az egyszerűen szürreális. Körülbelül annyira életszerű, mint egy DeLorean.

A Hyundai már többször is bizonyította, hogy képes jó – értsd: a mindennapok során is kiválóan használható – villanyautót építeni, ami – az én értelmezésemben - tágas utas- és csomagteret, megfelelő komfortot, nem utolsósorban pedig olyan hatótávot jelent, hogy ne kelljen naponta, kétnaponta tankolni, illetve töltőoszlophoz állni. Utóbbi azért fontos, mert vidéki – nyugat magyarországi - „versenyzőként” kevés a töltési lehetőség, különösen az ingyenes, márpedig az ilyen kútfejeken rendszeresen sorban állnak a spórolós tulajok – akár többtagú flottával is, ami azért már a pofátlanság határát súrolja.

Visszatérve a Hyundaihoz, az IONIQ Electric (311 km) és a Kona Electric (449 km – 64 kWh-s akkuval) is megfelelt a fenti kritériumoknak, úgyhogy egy kicsit sem lepődtünk meg az IONIQ5 képességein. Pláne, hogy az IONIQ-ot prémium villanyautó al-márkává „fejleszti” a Hyundai. Szóval az E-GMP (elektromos, globális moduláris platform) padlólemezre épülő újdonság kétféle – 58 és 72,6 kWh-ás - akkumulátorcsomaggal választható, hátsó- vagy összkerékhajtással és négyféle – 125 kW-tól 225 kW-ig - teljesítményszinttel párosítva. A lehetőségeket tessék otthon kibogarászni, nekem a magyarországi menetpróbán a nagyakkus, de csak egy egymotoros, azaz hátsókerekes, Comfort felszereltségű kivitel jutott. Ami jól is ment, pedig értelemszerűen nem ez a legerősebb változat, ám a 218 lóerős teljesítménye, illetve a menettulajdonságai bőven meghaladják az elvárt szintet, méghozzá alaposan. Egy villanyautónál amúgy sem a gyorsulás vagy a végsebesség a legfontosabb tényező, ha valaki mégis erre izgulna, akkor az válassza valamelyik összkerekes változatot, azok már-már a sportkocsikkal is felveszik a versenyt.

Legalábbis rugalmasság és gázreakció terén, mert kipufogóhang az nincs, az utastér majdhogynem néma, leginkább a széles kerekek súrlódását hallani csupán benne, de azt sem zavaróan. Úgyhogy igazán kellemes utazni vele – akár 481 kilométerre is elérhetünk ezzel a verzióval -, amihez természetesen a futómű is hozzájárul egy kicsit. Viszonylag ügyesen bánik el az úthibákkal, még a Zebegény környéki alsóbbrendű utak sem okoztak nekünk soha nem múló lelki vagy fizikai traumát, miközben az alacsony súlypontnak hála, kellően stabil is az IONIQ 5. A vezetése az egypedálos móddal pofonegyszerű, ugyanakkor a kormány mögötti fülekkel változtatható a rekuperáció mértéke, ezáltal csökkenthető és növelhető visszatöltés, egyúttal a „fékhatás” mértéke. De miért koptatnám feleslegesen a hagyományos fékbetéteket, ha közben még tovább is juthatok?!

Nemcsak emiatt jó beleülni a Hyundai-ba, a kabinja is kifejezetten komfortos és meglepően otthonos hangulatú. Ilyet elsősorban a svédek szoktak csinálni, aztán meg a franciák, erre tessék, egy dél-koreai villanyautó, mely ugyanazt a nívót és érzést hozza. Ehhez kellett az is – persze, az én preferenciáim szerint -, hogy a tesztautóból hiányzott a bőrkárpitozás, a világos – újrahasznosított - szövet igencsak jól állt az autónak - a letisztult és fehér alapszínű „műszerfallal” egyetemben. Utóbbi gyakorlatilag egy nagyon hosszú és két fő részből álló tablet, aminek a grafikája igencsak érdekes, ezúttal a szó pozitív értelmében. Ráadásul nem használhatatlan, (a szokásos adatok mellett többek között nyomon követhető rajta a megtehető kilométerek száma, illetve az akkutöltöttség szintje is), ugyanez az infotainment rendszerre is érvényes. Akinek már volt dolga okostelefonnal, az simán boldogulni fog. Szóval, az IONIQ5 belseje uniqum a 21. században oly divatos sportosan, sötét tónusú tető- és egyéb kárpitok világában.

Ami még ennél is izgalmasabb viszont, sőt egyenesen szürreális, az az IONIQ5 formája. Ahogy a bevezetőben is írtam, elsőre kábé annyira életszerű a megjelenése, mint egy DeLoreané, ami nekem mindig is egy meseautó volt. Vissza a jövőbe, meg elrepül 20xx-be, és szeméttel is lehet tankolni, akkor már inkább valóságos a KITT és a Turbo Boost, a Knight Riderből. (Tudom, hogy valóban létezett, ráadásul „ma” elektromos autóként születik újjá.) A lényeg, hogy nem értem, honnan vették a bátorságot, az ihletet a dizájnerek, mert én – sajnos – emlékszem a sajtóanyagban felemlegetett Ponyra, az a maga korában közel sem volt ennyire izgalmas. AZ IONIQ5 ugyanis bárhonnan nézve, minden szögből mutat valami meglepőt, a lámpái, a lökhárítói, az oldalán végigfutó élei vagy a keréktárcsái, csupa-csupa különleges és egyedi részlet, s közel sem mind öncélú dizájnelem, hanem hasznos megoldás is egyben. Például az első lökös aktív légbevezető nyílásai zárt állapotban csökkentik a légellenállást, nyitva pedig a hűtést szolgálják. A hűtőrács mögött pedig a vezetéstámogató rendszerek szenzorai bújnak meg (láthatatlanul). Különben már a méretei sem éppen hétköznapiak az IONIQ5-nek, 4,6 méteres hosszához 3 méteres tengelytáv társul, a magassága meg 1,6 méter - plusz pár milliméter. Amúgy nem pusztán a különleges karosszériája miatt jutott eszembe Marty McFly és Emett Brown, alias Doki csodajárgánya, a Hyundai IONIQ 5 nyers, alumíniumszerű fényezésével is a szebb jövőre váró DeLoreanra hajaz. Nyilván lehet más színben is választani, de így nagyon extra a Hyundai külleme.

Nem dicsérem tovább az IONIQ5-öt, mert a végén dél-koreai ügynöknek titulálnak, de azt még muszáj elárulnom, hogy a praktikusság terén sincs szégyenkeznivalója. A csomagtartója 527 literes, elöl, a gépháztető alatt is van neki egy plusz kis rekesze, a fűtést meg hőszivattyú biztosítja, az elcsúsztatható padlókonzol pedig az első és a hátsó utasoknak a cuccát is elnyeli. ÉS még kávét főzni is tud (ha kihasználjuk a 3,6 kW-os kimenő teljesítményét). Na, viszlát! Remélem, hosszabb távon is találkozunk még! Még többet olvashat az IONIQ5-ről az autosvilag.com honlapon.